Itt most egy hosszú listát szeretne látni, ahol felsorolhatnánk, hogy kinek, mikor,
milyen védelmet, illetve védelmi berendezést építettünk be.
De ezt nem tesszük, mert gondoljuk Ön sem szeretné itt saját autóját megtalálni.

Jelenleg is ügyfeleink közt tudhatjuk számos más, bizonságtechnikával foglalkozó társaság járművét, vagy épp, a Magyarország piacvezető, és nemzetközileg is elismert bróker tevékenységet folytató cég több járművét, továbbá több Állami intézmény és Minisztérium járműparkját is. Ugyanakkor szereljük és szervizlejük egy Szegedi Rt. járművét, vagy egy Debrecenben lévő, jármű kölcsönzéssel foglakozó cég flottáját,
de vannak autóink Székesfehérváron, Jászberényben, sőt Zalaegerszegen is.

Ezek mellett, vállalkozásunk foglalkozik -Ügyfeleink igényei szerint- Budapesten és környékén helyszini kiszállásos szereléssel.